Header

Kékszeművé válhatunk?

A kaliforniai Storma Orvosi Központ munkatársa, Dr. Gregg Homer egy olyan műtéti eljárást dolgozott ki, amelynek hatására örökre kék színűvé változik a páciensek szemének színe.

A Lumineyes technológiának köszönhetően, a mindössze 20 másodpercig tartó műtéti beavatkozás során, a lézer energiája távolítja el az írisz felső rétegéből a melanint, ami a szem szivárványhártyájának barna színéért felelős. A szem kék színe a műtét után két-három hét alatt alakul ki, az eredmény végleges és nem visszafordítható. Ez a megoldás alternatívát jelenthet azok számára, akik kék szemszínre vágynak, de nem szeretnének kontaktlencséket hordani. A műtét váshatóan másfél éven belül válik elérhetővé az Egyesült Államokon kívül, az Egyesült Államokban pedig körülbelül három év múlva. A Storma Orvosi Központban már megkezdték az eljárás embereken történő tesztelését, a műtét várhatóan 3000 angol fontba fog kerülni.



Egy 2008-as kutatás során a Koppenhágai Egyetem tudósai megállapították, hogy minden kék szemű ember egyetlen, 6-10 ezer évvel ezelőtt élt közös őstől származik, akinél egy mutáció alakult ki. A mutációt megelőzően minden ember barna szemszínnel született a dán kutatás vezetőjének állítása szerint. Ez a mutáció azonban sem negatív, sem pozitív hatást nem gyakorolt az evolúciós fejlődésre, tehát a hajszínhez hasonlóan semmilyen módon nem befolyásolja az emberek túlélési esélyeit.


Forrás: www.life.hu